Az a baj, hogy el vagyunk kényeztetve, Fruzsi mamája is, meg az én családom is úgy bántak mindig a vendégei(n)kkel, mintha a saját gyerekeik-családtagjaik lennének. Emlékszem arra, amikor az egyik német barátom öccse (akivel csak egyszer találkoztak anyáék), betoppant teljesen váratlanul 5 barátjával, hogy ők most úton vannak Görögországba és szeretnének enni valamit és lefürödni és már mennek is. Mire én hazaértem már el is mentek. Vagy Fruzsi mamája, aki Fruzsi orosz barátnőjének, mindamellett, hogy a tenyerén hordozta, összevásárolta az összes Túró-Rudit, hogy kiderüljön, melyik ízlik neki a legjobban.
És Enrico, most már hivatalosan is a világ legjobb hostja, akinél 2013-ban voltunk olíva szüreten, ahol ingyen volt az áram, a mosógéphasználat és wi-fi, aki etetett és itatott minket, bőségesen volt olaj és bor, volt mindig lekvár az asztalon, aki behozott minket a farmra és kivitt minket a városba, ha szabadnapunk volt és kértük, stbstb. Akinek mi magunk könyörögtünk, hogy indulás előtt, amikor adott az olajából, hadd fizessünk neki. (Aki ráadásul nagyon emlékeztetett a nagyapámra, bár nyilván ezzel aztán végképp nem lehet versenybe szállni).