Út visszafelé

17-én, hétfőn indultunk vissza, Granadában még futottunk egy kört, Valencia közelében aludtunk, aztán Franciaországban, aztán Németországban München előtt.
20-án Szentjakabfán aludtunk, találkoztunk az én családommal, 21-én pedig lekukkantottunk Nagyszékelybe.
Végül megérkeztünk Budapestre. Majdnem azt írtam, hogy hazaérkeztünk, de egyelőre nagyon nem így érzem.
Túl sok a város, túl sok az ember, túl sok a zaj. Tudom, hogy meg tudnám szokni, de nem igazán szeretném.

Ma reggel gazolással kezdtük (bevallom, az én fejemben/álmaimban egy permakulturás kertben kevesebb a gaz), egy kicsi ágyást takarítottunk ki (saláta, pak-choi és répa maradt), aztán a sorközöket letakartuk kartonnal és végül kövekkel rögzítettük a kartont.

A kertben

A kertben kb 50 ágyás van, mindenféle zöldséggel tele. Elméletileg egy ágyás csak nagyon rövid ideig lehet csak üresen, azonnal vetni kellene valamit, de itt azért van ideje a gaznak elfoglalni a kitermelt ágyásokat, emiatt gazolunk elég sokat.
A zöldségeken kívül még van 25 oliva és 42 narancsfa. Amikor Ras megvette a telket, ki kellett vágjon 18 narancsfát, hogy tudjon bármit is kezdeni a kerttel. Aztán beültetett kétféle ausztrál akácfélét, gyümölcsfákat, bokrokat.
Ja, van szeder is. Nagyon sok szeder.
A fák körül vannak az ágyások, körbe pedig mindenhol az utak, emiatt olyan az egész, mint valami labirintus. És, miután mindenhol dús növényzet van, fák, zöldségek, virágok, gaz, emiatt egyáltalán nem tűnik kicsinek a kert, pedig át lehet dobni az egyik végéből a másikba.

Azt tudtátok, hogy a cordobai mecset közepére a reconquista után a győzedelmes kereszténység beépített egy katedrálist?
Hogy is mondjam, annyira nem odaillő.

A vízellátásról

Ennek a farmnak nincsen kútja vagy forrása a közelben, a környéken szinte senkinek sincsen. Ellenben a rómaiak kiépítettek úgy 2000 éve egy rendszert, ami a hegyekből az olvadó hólét és a források vizét levezeti a kertekhez. Ettől a kerttől 10 km-re indul, és nem ez az utolsó a sorban. A mérnöki zsenialitást mutatja az is, hogy minden teraszra a terasz legmagasabb pontján érkezik meg a víz. (Ha már itt tartunk, az ibériai félszigeten az öntözési rendszereket és a teraszokat a rómaiak építették ki, a mórok tökéletesítgették, a spanyolok és a portugálok meg beültek a jóba.)
Először a legmagasabban fekvő kert kapja a vizet, feltöltik a víztározót és elárasztják a kertet, aztán a tulaj "átállítja a váltót" és a víz onnantól nem a kertjébe folyik, hanem a csatornában a következő kertig, és így tovább. Általában 10 naponta kerül egy kert sorra, bár az utolsó télen elég kevés hó esett, úgyhogy most, nyár vége felé csak 12-13 naponta jön a víz.
A képeken látszik nagyjából az elején a csatorna(10 km-re innen), aztán itt a ház előtt, és bár még csak annyi víz érkezik ide, amennyit ereszt a "váltó" mégis elképzelhető, hogy milyen lesz, amikor tényleg víz alatt lesz minden. Amit mi már nem látunk, kedden-szerdán ér ide a víz, mi meg addigra árkon-bokron túl leszünk.

Órgiva három hegy között fekszik, álmos kisváros is lehetne, távol a világtól, de nem az. A környező hegyekben ezernyi kisközösség talált otthonra, szufik, buddhisták, boszorkányok, sámánisták, hippik, punkok, biokertészek. És amikor azt mondom, hogy otthonra talált, akkor azt úgy értem, hogy itt van Spanyolország legnagyobb szufi közössége, hogy 2-300 fős hippi "kisváros" van teljes anarchiában és ugyanekkora német punk közösség katonás rendben, az egyik hegyen valami növényritkaság él (ami a repülés varázsital egyik összetevője), és az itteni boszorkányokat az inkvizíció sem tudta kiírtani, és persze sok-sok kisebb közösség, egészen az egyik szomszédig, akinél folyamatosan 5-10 önkéntes lakik és amikor nem dolgoznak, akkor teljes a fesztiválhangulat.
Órgiva mindennek a közepén fekszik, így el tud tartani 3 bioboltot, keleti ruhás és ajándékboltot, alternatív kávézókat és humusz bárt, sőt egy holiszikus-alternatív dúla- és bábaképzőt és senki nem lepődik meg a nagyon sokféle emberen, hippiken, punkokon, szufikon, út szélén bandázó-ivó fiatalokon vagy a 70 év körüli nénin, aki egy bár teraszán épp a friss tetoválást mutatja a karján az asztaltársainak.

Holnap indulunk, beugrunk útközben Granadába. Az Alhambrába nem kaptunk jegyet, Fruzsi másfél hete próbált az interneten foglalni, de már az is késő volt, úgyhogy csatangolós low-budget városnézés lesz, max Alhambra ketrtjébe és a nyári palotába megyünk be, csak az íze kedvéért.
Tudtátok, hogy mielőtt a 60'-as évek végén felújították volna, romos és elhagyott volt Alhambra, cigányok lakták be termeit, mára pedig a világ egyik legjövedelmezőbb turisztikai vállalkozása.

Gondoltuk hazafelé beugrunk Kramaterhof-ba, megnézni Sepp Holzer permakulturás birtokát, de az egynapos vezetett túra 95 Euró, úgyhogy kihagyjuk.
Ahogy a permakultura rejtelmeiben sem ott fogunk elmélyedni, a kéthetes kurzus 3000 (!) Euró. Elképesztő.
Tudom, hogy egyedülálló, amit létrehozott, de így valószínűleg soha nem fogom saját szememmel látni. Legalább a könyvét megrendeltem az Amazonról.

Cikkajánló

Hitelből élünk:
http://444.hu/2015/08/13/ma-ejfeltol-mar-csak-a-tartalekaibol-el-a-fold/

Ez a felhőfajta elég gyakori errefelé, a hegyen keresztül fújó szél tartja össze és órákig a hegygerinc felett. A helyiek ufó- felhőnek hívják.

Napirend és hőmérséklet

Spanyolország a közép európai időzónába tartozik, vagyis egy órával korábban van Portugáliához képest. Reggel 6kor, amikor kelünk, még töksötét van, 7 után, amikor elkezdünk dolgozni, pirkad és fél8 körül lesz világos. Délig elég kellemes az idő, de délután, különosen kettőtől ötig iszonyú hőség van. A szieszta intézménye teljesen indokolt, senki nem megy ki még az utcára sem, mindenki próbálja túlélni a meleget.
Ez a hely az első, ahol segítenek hasznosan tölteni a délutánokat, a hostnak elég sok permakulturás könyve van, meg természetes építészet, sámánok, gyógynövények, minden, ami szem-szájnak ingere.
Az éjszakák kellemesen hűvösek.

Annyira lenyűgöző ez a hely és annyira tele van tudással ez a fickó, hogy eljátszottunk a gondolattal, hogy maradunk még (ráadásul innentől a tengerpartig hatalmas mangóültetvények vannak és pár hét múlva kezdődik a szüret), de egyrészt nekem nagyon mehetnékem van, nagyon izzik bennem ez a farmkeresési láz, meg, hogy ne más  földjét műveljem, másrészt csináltunk egy költségvetést és nagyon a lehetőségeink határán vagyunk.
Végül nem három, hanem 4 napot maradunk, és utána indulunk haza.

Itt mindenféle élőlény nagyon szeret, ez a gekkó állandóan a ház körül sündörög. Néhány éve van néhány méhkas a kertben, azóta minden évben új méhcsaládok költöznek ide (kérlek tartsátok repülő üzemmódon a telefonotokat, mondta), most a konyha előtti, felújítás alatt álló kasba költöztek, úgyhogy a konyhában állandóan zümmögnek a méhek, amik persze nagyon barátságosak.
Vannak darazsak is, azok ennyire nem barátságosak, Fruzsi össze is szedett néhány csípést tegnap, amikor megbolygatott egy fészket. Most éppen a konyhában építkeznek, egyszerre három fészket is, hihetetlen milyen tempóban dolgoznak.
Ja, és vannak csirkék is, két tojó és egy kakas.

Spanyolországban 2015 június 1-től saját használatra mindenki termeszthet és tarthat füvet otthon és zárt helyen, a négy fal között el is szabad szívni. Ezek a képek a kertben készültek, láthatóan a helyi klímát nagyon szeretik ezek a növények.
Ezzel párhuzamosan életbe lépett egy törvény, ami súlyosan korlátozza a szólás és gyülekezési szabadságot.

Wwooferek és hostok

Ras 33 éves, angol, 10 éve él Spanyolországban (egész tűrhetően beszél spanyolul, meg is szokták kérdezni tőle, hogy német-e, mert az angolok nem nagyon törik magukat a nyelvtanulással, a németek viszont szépen beszélnek spanyolul), előtte néhány évet Ausztráliában önkénteskedett, meg permakulturát tanult, és mint kiderült, már 17 éves kora óta tudja, hogy ezzel akar foglalkozni. Rastafari, peace and love, felelősség a világért és a természetért, raszta haj, fű.
A farm nagyjából a kaját fedezi, kivéve a csokit, kenyeret és hasonló luxuscikkeket. Bevétele valami zenei tevékenységből van, erősít talán, meg permakulturás tanfolyamokat tart.
http://granadapermacultura.blogspot.com.es/?m=1

SuperNatural Permaculture Center

A spanyol farm olyan, amilyet mindig is akartunk látni: permakultúrás. 1 acre, vagyis 4000 m2 egybefüggő kis terasz az egész (a legkisebb minősített biofarm Spanyolországban), ösvények szabdalják és az ösvények között kis kajatermő szigetek mindenfelé. Hihetetlen, csodálatos dzsungel-labirintus az egész. Annyira, hogy az első nap többször el is tévedtünk. Termel annyit, amennyi kell egy embernek, sőt minimális mennyiséget el is ad: szárított olajbogyót, ami egy ősi és nagyon nem általános módja az olajbogyó tartósításának. Három hegy vesz körül minket, jurtában lakunk, minden gyönyörű és élettel teli.

Útközben

Idefelé Sevillát végül csak a kocsiból néztük meg, Ronda viszont gyönyörű, maga a városka is, de különösen oldalról - egy hatalmas sziklafalra épült, olyan, mint valami fantasy könyv illusztrációja. Este már Cordoba közelében aludtunk, kempingben.
Cordobában megnéztük a mecsetet, meg sétáltunk egy kicsit az óvárosban, megnéztük (kívülről) az útbaeső látványosságokat, aztán elindultunk a farmra, ami Granadától 70km-re délre van.
Az andalúz táj nem szép, a színe a sárga és a barna, kihalt mezőgazdasági területek mindenhol, Cordobától viszont egészen idáig mindent, ameddig a szem ellát, beültettek olivával. Ami sokkal jobban nézett ki, mint a learatott gabona. Ras,  a hostunk szerint régen itt mindenhol paratölgy volt, meg oroszlánok.

Szombat este helyett hétfő reggel jöttünk el végül Tamerából, és ez egyrészt jó volt arra, hogy tényleg ott legyünk egy kicsit és rájöjjünk, hogy nem ilyet szeretnénk, másrészt komoly hazautazhatnék ébredt bennem.
A kocsi az eresztő szeleppel is eljutott a legközelebbi faluig, ahol gumis remek ember volt, megfoltozta a lyukas gumit (tisztára, mint valami sebtapasz), kicserélte a szelepet a másikon, mindezt 20 Euróért (!).
Utána el kellett mennünk Rabanékhoz, ott állomásoztak a cuccaink, meghívtak ebédelni és eladomáztak velünk háromig, végül majdnem 5 óra volt, mikor elindultunk.
Az éjjel már Spanyolországban (vad)kempingeztünk, most egy Mekiben kávézunk. Felkészül Sevilla es Ronda  holnap Cordoba és este érkezünk a következő (spanyol) farmra. Itt valszeg csak 3 napot leszünk, aztán szép lassan elindulunk hazafelé.

Eddig egy váratlan kiadásunk volt,  a Skodában (Skoda Felicia, 15 éves) kellett kuplungtárcsát és fékbetéteket cserélni, potom 300 EUR-ért, az otthoni árakhoz képest nagyon sokalltam, de a szerelőt ajánlották a hostjaink, hogy jól és kedvező áron dolgozik.
Kíváncsi vagyok, hogy a szelep és gumijavítás mennyibe fáj majd.

Tamerát németek alapították 20 éve, a pusztaság közepén vettek 135 ha területet, majd Sepp Holzer útmutatásai alapján tómedreket ástak, hogy csapadékot itt tartsák. Az egyik nevezetessége a helynek ez: oázist csináltak a pusztából.
A másik pedig, hogy a szabad szexualitást hirdetik, hogy az intimitás, az őszinteség és a szabad szex nem összeegyeztethetetlen fogalmak. Vagyis van egy párod, és mellette (a párod tudtával) vagy neki (a te tudtottal) vannak szexuális afférjai.
Hát nem tudom. Attól tartok, erre én még nem vagyok felkészülve. Fruzsi megvette az egyik alapító könyvét, ami erről is szól, majd beszámol, meg a honlapjukon is van egy kiáltvány ezzel kapcsolatosan, ha valakit nagyon izgat a kérdés, keressen rá.

Tegnap (vagyis szombaton) délelőtt nagyjából összepakoltunk és kitakarítottuk a szobát, ahol laktunk. Egész nap nagyon erős, vége a szabadságnak - vissza a hétköznapokba érzésem volt, és ez nagyon nyomasztott. Egy volt kolléganőm írta a napokban a facebookon:

"2 hét szabi után holnap újra belecsapok a lecsóba. Rééémes. Újabb egy évet kell várni, hogy ismét kivehessünk 2 hét, megérdemelt, évi rendes szabadságot. Felveszem a rendes ruhát, cipőt keresek, megmosom a hajam, visszatérek a civilizációba. Lehet sajnálni"

Most azt gondolom, hogy végeredményben nincsen különbség, hogy egy kéthetes vagy 5 hónapos szabadságról térsz vissza a hétköznapokhoz. (Okés, van. De a lényeg ugyanaz.) Olyan életet szeretnék, ahonnan nem vágyom el szabadságra, vagy ha el is megyek, akkor is várom, hogy visszamehessek és újrakezdhessem a hétköznapjaimat, amelyek mindegyike ünnep.

Eléggé nyomaszt ez a Magyarországra való visszatérés, de egy szempontból biztosan jó ez a defektes történet: most kifejezetten vágyom az otthon biztonságára, ahol értem a nyelvet, tudom kit hívhatok, ahol a család és a barátok sokasága tud segíteni, ha bajban vagyunk.

Tamera (www.tamera.org) vendégmarasztaló hely. Egy délutánt terveztünk, körülnézni, ismerkedni a hellyel, aztán este 7 körül indultunk is vissza. Néhány kilométeren földút van, sikerült is defektet kapnunk.
Gondoltam nagyszerű lehetőség bemutatni, hogy milyen ügyesen cserélek kereket, de a gumisnál még otthon sikerült olyan szorosan meghúzni a csavarokat, hogy csak egyet tudtam meglazítani, aztán elgörbítettem a csavarkulcsot.
25 perc alatt visszasétáltam Tamerába, és elkezdtem segítséget keresni. Végül egy kedves pár szerzett néhány szerszámot (miután az enyémet sikerült elgörbítenem) és visszaautóztunk a kocsihoz és Fruzsihoz. Ott aztán ők sem jutottak többre, mint én, úgyhogy visszahoztak minket Tamerába. Itt találtunk két srácot, akik azt mondták, hogy ők meg tudják oldani, hoztak magukkal egy 10 kilós kalapácsot is, de végül arra nem volt szükség, ketten kétoldalt ráakaszkodtak a csavarkulcsra és meglazították a csavarokat. Csodálatos, kiszedtük a pótkereket, feltettük, azonban aggasztóan lapos volt. Szerencsére van pumpám, elővettem a csomagtartóból, csak amikor rátettem a szelepre, a vége a kezemben maradt, az a vége, ami a szelepet és a pumpa csövét összeköti.
Visszahajtottunk Tamerába, szereztek a srácok egy kompresszort, és újra visszamentünk a kocsihoz. Rácsatlakoztatták a szelepre és kiderült, hogy a szelep, ha egy kicsit is megmozgatják, ereszt. (Otthon kicseréltettem az összes szelepet indulás előtt). Felfújtuk a kereket amennyire lehetett és visszajöttünk Tamerába. Szerencsére a gumi kibírta idáig. A sátor és egy polifóm volt a kocsiban (minden más cuccunk, szerencsére többé-kevésbé összecsomagolva, Vale da Amoreirasban maradt), kaptunk matracot, hálózsákot, felvertük a sátrat és aludtunk reggelig.
Ma reggel felhívták nekünk a szomszéd faluban lévő autószerelőt, aki mondta, hogy szívesen beviszi akár ma is a kocsit a műhelybe, de foglalkozni csak holnap tud vele, ma vasárnap van.

Egy kis hazafias szívdobogás: az aljezuri InterMarche polcán tokaji borok, egy csodálatos Disznókő és egy noname valami.
Különben amióta itt vagyunk, most találkoztunk először magyar borral.

Közép-Portugáliában inkább angolokkal és hollandokkal találkoztunk (bár ez nyilván függ a hostoktól is) itt délen viszont nagyon jelentős német kisebbség él, nemcsak (helyi viszonylatban) kőgazdag nyugdíjasok, hanem középkorúak és fiatalok is, olyan sokan, hogy az itt élő második generáció is tökéletesen beszél németül.
És, megéri a teljes kiőrlésű kenyérre német feliratot is tenni.

Szamár felmálházva

Cukiság

Az az előnye, ha hatalmas birtokod van, hogy vannak benne tavak (itt legalább három), saját ösvényeid az erdődben, patakon átdőlt fával és kötélhíddal, meg különben is gyönyörű és rendezett az egész.
Itt dolgozunk ráadásul a legkevesebbet, kb. 4 órát a kertben-erdőben-bárhol, aztán ebédet készítünk (4-6 főre) magunknak, meg más önkénteseknek, meg a host lányának, aki a szamaras bizniszt viszi. (Sofia 50 éves, szamaragolást szervez gyerekeknek, meg túrákat, ahol szamárháton viszik az ellátmányt és piknikeznek útközben. Ne becsüljétek alá, minden nap 2-3 túra van. Mindenki megúnja előbb-utóbb a homokban heverészést.)
Csak akkor lehetne jobb itt, ha szeretnénk strandolni, de nem lehet minden tökéletes.

Vale das Amoreiras

Tegnap este megérkeztünk az új farmra, 53 hektár(!), hatalmas. Nem is tudnám megmondani a határait, a házigazdánk is csak körbemutatott a környező dombokra, hogy az mind a birtokhoz tartozik. Paratölgy a nagy része, kisebb veteményes, tavak, vendéglátás. A házigazda egy idős német házaspár. Rend van, tisztaság, béke-nyugalom. Az első hely, ahol azt felelték, amikor megkérdeztük, hogy holnap mikor kezdünk és mit fogunk csinálni, hogy holnap vasárnap van, nem kell dolgoznunk.
A tenger 5 km, tegnap idefelé strandoltunk egyet, de kb fél órát bírtuk, aztán meguntuk.

Guerilla knitting

@Vila Nova de Milfontes