Azóta viszont az egyik ámulatból a másikba esünk. Szemiramisz függőkertje lehetett ilyesmi. Egy meredek domboldalba épült a ház, a völgy alján egy folyó (vagy holtág, még nem sikerült kiderítenünk) az egész egy hektár, de nagyjából 2 méter vízszintesen, ugyanennyi függőlegesen, egészen a vízig, a ház és a víz között 49 méter (!) a szintkülönbség. Minden szinten más növények teremnek, minden szabad területen valami hasznos, a függőleges részeken meg a kúszó fajták lógnak. Pár kilométerrel vagyunk délebbre, közelebb a tengerhez és sokkal alacsonyabban és egy hónappal előbbre jár itt minden. Az előző helyen még épp csak virágzott a szilva, itt már apró terméskezdemények vannak a fákon, a szamócát a napokban kezdjük leszedni, a sok yukkától őserdei hangulat van, narancs, citrom és mandarinfák vannak az ösvények mellett, szabad fogyasztásra természetesen. És bió, természetesen. Ennek köszönhetően, Fruzsi két kézzel tömi magába a mandarint (amit otthon nem ehetett a tartósító és gombairtó zselé miatt, amivel kezelik), olyan ételeket kaptunk, aminek volt íze, húst ettünk, együtt ráadásul az házigazdákkal, van meleg víz, áram és (bár a betárcsázós korszakot idéző sebességgel, de) internetkapcsolat.
Ma délután úszni fogok a folyóban.

http://www.wwoof.pt/hosts/home/quinta-sao-pedro/