Kedvenc gyomnövényem a "fat hen"

A fehér libatop (Chenopodium album) (versenyben még pitypang, tyúkhúr, és más nyersen ehető gazok). Amivel nyert, az az, hogy kevés fokhagymával, olajon futtatva olyan íze van, mint a spenótnak. Európában irtják, Észak-Indiában és Dél-Afrikában termesztett kultúrnövény.

A női egyenjogúságnak nem élharcosa a vidéki Portugália. A férfiak a bárban-kávézóban találkoznak, a nők a templom előtti árnyékos részen. Amikor a helyi nemzetközi közösség női kört szervezett, a portugál asszonyok azt mondták, hogy el tudnak jönni, ha a régi iskolában lesz, de a bárba nem mennek. A nők végzik a házimunkát (nem véletlen, hogy Sao Pedroban az ablakon keresztül kellett bemászni a mosógéphez, valószínűleg a pasi még soha nem rakott be mosást - ha egyszer is megtette volna, már rendesen működne a mosógép és az ajtón keresztül lehetne bejutni).

Az egyik feladatunk a veteményes gazolása volt a múlt héten. Azt hinné az ember, hogy ez nem valami különleges kihívás, különben nem is az, előző héten a babágyásokat különösebb nehézség nélkül kigyomláltuk. Azonban itt egyrészt elég sok haszonnövény van összeültetve, (vagyis nem volt elég megjegyezni egyet, hanem tudni kellett az összes haszonnövényt a sorban), ráadásul figyelni kellett, hogy meghagyjuk a lóhere nagyját, meg a körömvirágot, meg a nem tudom hányféle gazt, ami valamiért hasznos a kertben, a végén nem volt látványos az eredmény, legalábbis az én rendhez szokott szememnek. A háziak viszont nagyon lelkesek voltak. Permakultura, első lecke.

Nagyon finom sajtot készítenek (én most éppen igyekszem távol tartani magam tőle, mert valami csúnyán kiütött rajtam, biztos a sok egészséges kaja). Növényi oltót használnak, valami virágzat valami alkotórészét (amint megjegyeztem, beírom ide és kitörlöm a többit).
Maga a sajtkészítés folyamata nem sokban különbözik a szokásostól, hőfok beállítás, oltó hozzáadása, az összeállt cucc feldarabolása, víz kipréselése, sózás, szárítás). A sajt nagyon-nagyon finom.

Sajttároló szekrény a verandán

A sajtpréselő használaton kívül, a plafonra rögzítve.,

Sajtpréselő használatban. Leginkább az elgondolás zsenialitására szeretném felhívni a figyelmet.

Meglepő módon, amiben nem önellátó a farm, az az élelmiszer, meg néhány alapvető háztartási cikk, pl wc-papír. Nemsokára majd minden megterem, amire szükségük van (plusz a tojás a tyúkoktól, kecsketej a kecskéktől), de müzli meg hasonló nyalánkságok soha nem teremnek meg majd a farmon. Úgyhogy minden vasárnap délelőtt a program a piac (és a Lidl és az Intermarche), és utána hazamegyünk a nagy zsákmánnyal. A terv, hogy pár éven belül önellátóak lesznek mindenből és lemondanak arról, amit nem tudnak megtermelni.

Az egyik zöldségeskert, háttérben az üvegházzal. középen velem.

A mosásról

Casalinho-ban (az első helyen) kézzel mostunk, két hét után ajánlotta fel a házigazda, hogy ha nagyon akarunk, akkor az áram aráért cserébe moshatunk. (Egyszer egy fél mosásnyit, miután nem tudta a házigazda megtölteni a mosógépet, felajánlott nekünk és Fruzsi cserébe kiteregetett.)
Sao Pedro-ban volt mosógép, de nem működött benne a vízmelegítő és a centrifuga (és miután az elhunyt édesapa lakrészében volt, amit hivatalosan a testvérek érintetlenül hagynak, ezért egy ablakon keresztül kellett bemászni.
Itt pedig, az off-grid farmon, nemcsak, hogy kimossák a szennyesünket (nem mi mossuk!), hanem ki is teregetik.

Ez Sao Pedro-ban a mosás bejárata. Nem az ajtó, hanem mellette balra az ablak.

Off-grid 2.0

Ez a farm tényleg off-grid. Van egy napelemtáblájuk (amit kézzel forgatnak és állítanak a nap irányába) plusz néhány akku, a vizet saját kútból nyerik (ami ráadásul annyival magasabban van, mint a telek, hogy olyan jelentős a nyomás a csőben, hogy az öntözőberendezések működnek vele, komposzt wc. A melegvizet a fürdéshez a tetőn lévő fekete csövek adják napközben, este pedig egy fatüzelésű bojler, a konyhában pedig régimódi tűzhely.
Az internet és az ivóvíz jön kívülről, a víz kannában egy közeli forrásból.

A napelemtábla, 4 m2, kézzel forgatható és állítható a dőlésszöge

Komposzt wc. Kétoldalt újságok és méhészeti szakkönyvek.

A komposzt wc-be csak szilárd anyag mehet, használat után egy kevés fűrészporral kell lehúzni.

A vízmelegítő

Mosógép. Csak nappal működtethető.

Tűzhely. Baloldalt egy nyílás a vízmelegítéshez, kb 20 literes

50 literes ivóvíztartály.

Kis luxus, baloldalt a zuhanyfülke, jobb oldalt egy bide a hölgyek részére.

wwooferek és hostok

Blanche háztartásbeli - ami azt jelenti, hogy ő csinálja a zöldségeskerteket, többnyire ő vezeti a háztartást, főz, Tom pedig 6 hetente 10 napot utazik Portugáliában, ő itt a patkolás nélküli lótartás apostola. Ilyenkor végigautózza az országot és tanácsot ad, oktat lovakat és lótartókat egyaránt. Eredetileg (többek között) kovács, lovakat patkolt, aztán megtért belőle. Amikor otthon van, kiveszi mindenből a részét, megosztják egymás között az állatokkal való foglalkozást, a háztartás teendőit, a gyereknevelést. Mindketten Belgiumból-Holladiából jöttek kb 20 éve, azóta próbálnak itt boldogulni, 12 éve együtt. 3 éve vették meg ezt a farmot és költöztek ide.

Munkalehetőség különben nincsen, még a helyieknek, még a portugálul jól beszélőknek sincsen. Ha van valami különleges ismereted, azt el tudod adni, de ha nincsen, akkor semmi esélyed. Ha a környéken akarnánk letelepedni, akkor valami kiegészítő jövedelemre lenne szükségünk vagy csodára, hogy ha bármit is akarnánk venni magunknak.

Többen mondták már, Magyarországon is és már itt is (Casalinhoban például), hogy rosszul csinálták - mindent egyszerre akartak: házat, birtokot, zöldségest, fákat, állatokat, családot, gyereket nevelni, és emiatt minden folyamatban van, de semmi nincs készen, nincs a helyén, nincsen rendben.
Ez a hely nem félkész, hanem növekedésre kész. Ugyan csak fél hektár, de megvan a csirkeól, a kecskeistálló, a kerítés, a zöldséges, az üvegház, elültetve gyümölcsfák, a vízellátás megoldva, kész és lakható a ház. Minden rendezett, mindennek megvan a maga helye. Pedig még csak három éve lett az övék ez a hely.
Most pedig elkezdtek gondolkodni és tervezni, hogy esetleg megveszik a szomszédos erdődarabot, vagy a másik oldalon a birtokot, olajfákkal és szőlővel (ezt ajánlgatták nekünk is már). Nem sietnek és rendezett az életük, nagyon tetszik.

Odafigyelés alatt azt értem, hogy elmagyarázzák, hogy egy-egy szerszámot hogyan kell használni (előtte persze megkérdezik, hogy dolgoztunk-e már vele), megkérdezik, hogy jó-e ez a munka vagy szeretnénk mást csinálni, vagy ha valamit mindenképpen meg kell csinálnunk, akkor mentegetőznek miatta (pl az üvegházat lefestették, mert azt gondolták, hogy túl sok lesz a napfény és a meleg, de aztán rájöttek, hogy mégse és nekünk kellett lemosni a festéket az oldalfalakról), ha valamit nem értünk, hogy hogyan gondolják, akkor sokadszorra is türelmesen elmagyarázzák, ha valamit nem úgy csinálunk, ahogy gondolták, akkor bocsánatot kérnek, hogy nem magyarázták el jól. Annyira kedvesek és odaadók, hogy sokszor zavarban vagyok miatta.
A munkavédelem eléggé fontos lenne máshol is, elvégre ez az egész wwoof dolog a felelősségteljes életről is szól, de Casalinho-ban egyetlen egyszer volt hasonló, amikor elmondták, hogy hogyan kellett volna (!) használni a kapát, miután végigkapáltam a napot (szerencsére úgy mutatta, ahogy csináltam, különben nagyon kiakadtam volna rájuk). Sao Pedroban pedig még ennyi sem volt, pedig ott is dolgoztunk ön- és közveszélyes eszközökkel, ráadásul a sokszor 3-4 méter magas teraszok csúszós szélén.
Aki wwoof-olni akar Portugáliában, az ide jöjjön.

Azért is nagyon jó, hogy mindketten jól érezzük magunkat és nem puffogunk állandóan, mert már kezdett zavarni bennünket és azt gondoltuk, hogy tutira bennünk van a hiba, hogy semmivel nem vagyunk elégedettek.
De kiderült, hogy csak normális emberek kellenek körénk és jól érezzük magunkat, nem számolgatjuk a hátralévő napokat vagy a munkával töltött időt, pedig napi 6-7 órát dolgozunk a kertben és a konyhában még további másfelet, de ez egyinkünket se zavar - sőt ma, amikor szabadnapunk volt és segítettem reggel kecskekaját vágni, meg egy kis fát a konyhába, Fruzsi meg beszállt délután a szénagyűjtésbe és egyikünk se érzi úgy, hogy kizsákmányolnának minket. Tényleg részei vagyunk a családnak (már előre érzem, hogy milyen szar is lesz innen elmenni), minden megköszönnek, mindennek örülnek, nagyon odafigyelnek ránk.

Ha már munkatempó, megkaptuk az első visszajelzést: kicsit lassan dolgozunk, de nagyon alaposan, soha ilyen tiszta nem volt a kecskeistálló, soha ilyen gazmentes a bab. Asszem ezzel együtt tudok élni.
A házigazdánk azt is hozzátette, hogy talán neki is lassítani kéne, mert ő mindig nagyon hajt, gyorsan (és sokszor felületesebben) dolgozik, és az mennyire nem tesz jót a testnek.

Hostok és wwooferek

Sao Pedro-ban két fiatal spanyollal dolgoztunk együtt, Pabloval és Laviniával. 22-23 évesek voltak. A középiskola után dolgoztak mindenfelé, McDonalds-ban, fesztiválokon, a srác pincérkedett is, de otthon, Spanyolországban nincsen sok lehetőség és munka ezeken kívül. Most wwoofolnak, utána Franciaországba akarnak menni, gyümölcsöt szedni (azt már pénzért, a fél Ibériai félsziget ezt csinálja), a lány fényképezni szeretne és egy gépre gyűjt.
Nagyon kedvesek voltak, nem különösebben jelentős angol nyelvtudással (ha én mondok ilyet, akkor képzelhetitek), és valami hihetetlen ajándékkal a lassú munkához. Nem viccelek, a lány mérhetően harmad olyan sebességgel dolgozott, mint Fruzsi (amíg Fru összeszedett három kupacnyi mulcsnak valót, addig a lány egyet), a srác pedig, amíg én kiástam egy gödröt, azalatt megtöltött egy vödröt félig biokomposzttal (vagyis egy nagy zsákból beleöntötte a vödörbe) és odahozta három méter távolságból a gödörhöz. Néha várnom kellett rá. De soha, soha egy pillanatra nem állt meg a kezük, mindig úgy tűnt, hogy nagyon dolgoznak, zseniális.

Mit adtak nekünk a rómaiak?

Például hidakat. Ez a híd úgy 2000 éve áll és csak kisebb javításokra volt eddig szükség. Az utolsóra akkor, amikor valami idióta elvitte a korlát hatalmas kőtömbjeit haza szuvenírnek.

Régi szavak nyertek új(ra) értelmet

Széna forgatás, széna behordás, kazal készítés. És persze az istállóból trágya kihordás. Úgy tűnik ez mindig nekünk jut, Casalinhoban is mi csináltuk. Még ezt is szeretem.

Kecske

Egyik az 5 közül.

A ház

A belső részekről majd külön posztolok képeket, nagyon menő az is.

Van aki szőlőt futtat fel a ház falára, meg árnyékolónak és van, aki kiwit.

Az önkéntesszállás

Talán 3*4 méter lehet, van benne egy nagy ágy, polcok, egy mini kazán.

Ez pedig a ma esti egyik saláta

Remélem jól látszódnak a virágok is.

Az első reggeli

Ahhoz képest, hogy az első helyen minden reggel zabkása volt, a másodikon pedig kenyér, vaj, sajt vagy lekvár, itt ez fogadott.

Megérkeztünk (még vasárnap este) az új farmra, sajnos wi-fi nincsen, internet is csak mutatóba, úgyhogy csak pár naponta fogunk bejelentkezni.

Azonban ez az új farm nagyjából az, amiért belevágtunk a wwoofolásba, egyfajta hazaérkezés élményünk van, ilyen vagy nagyon hasonló farmot szeretnénk. Megdőlt néhány, az eddig tapasztalatok alapján felállított tézis, miszerint a biofarmerek rendetlenek és rossz a foguk: itt minden rendezett (néhány bőröndünket egy hullámpalával befedett romos házba tettük be, az a minden-egyéb tároló, a fickó szabadkozott is, hogy ott mekkora rendetlenség van - hát eddig egyetlen farm egyetlen pontján nem volt olyan rend, mint abban a tárolóban).

Kicsi farm, fél hektár, zöldséges, néhány fiatal gyümölcsfa, tyúkok, kecskék. Reggel 7-kor kezdünk (azt hittük viccelnek, de nem), kitakarítjuk a csirkeólat és a kecskék kifutóját (összeszedjük a szart mindennap - még életemben nem hallottam ezt, de nem is vagyunk szarszagban egész nap), vágunk a közeli erdőben némi kecskekaját, addig Fruzsiék reggelit készítenek elő, a reggeli bőséges és kényelmes, mondjuk 9-től 1-ig- 2-ig mindenféle munka, fagyűjtés, favágás, szénaforgatás, gazolás, esetleg segítség az ebéd előkészítésében, aztán ebéd. Szieszta után 5 körül még másfél óra munka, utána újra pihi, vacsora előkészítés, ilyesmi. Minden étkezés után mosogatás, de itt nem zavar, hogy mosogatni kell, ahogy az sem, hogy sokkal több időt töltünk munkával, mint eddig bárhol, ezek normális, nagyszerű emberek, egy csodálatos kislánnyal, választékos vega étrenddel, renddel maguk körül és magukban. A világmindenség központja. 

Minden munka előtt elmondják, hogy mit várnak, és megkérdezik, hogy jó-e úgy nekünk és ha megunjuk, akkor szóljunk és csinálhatunk majd mást és a végén megköszönik. Részei vagyunk a családnak, nem tolakodóan (egy különálló házikóban lakunk), de mégis szervesen, kedvesek, viccesek, nagyon sok örömmel teli eddig az ittlét. 

Nagyon drukkolok, hogy így is maradjon. És persze szélessávú internetnek örülnék, de semmi nem lehet tökéletes.

http://www.wwoof.pt/hosts/home/quinta-a-vontade/

Lassan indulunk a következő farmra. Nagyon meleg van, jó, hogy most északra megyünk,  a hegyek közé vissza - 20-30 km-re az első helytől. Nem tudom milyen internet elérés van ott, majd jelentkezünk.
Van még egy csomó történet, amit nem meséltünk el, úgyhogy mostantól még fontosabb lesz, hogy mindig jelöljem (ti pedig olvassátok), hogy épp melyik farmról írok.

A hely, ahol úszni szoktunk délutánonként, munka után.

Szelfizz macskával

A munka utáni úszás után, az ebédre várva.

A kajárúl

A reggeli fél 8-tól, kávé, tea, kenyér vagy zsemle, vaj, és ha van, akkor sajt vagy lekvár.
Az ebéd fél2 körül, általában valami németes eintopf (amolyan mindent bele fözelék), valamikor 6-7 körül könnyű vacsora, este 11-kor meleg vacsora. Az utóbbit két hete kihagyjuk, ugyanis erősen hízásnak indult hajdan erős magyar, de már nem.
A reggeli se mindig van fél 8-tól, ha elalszanak a házigazdák, ha nekünk kell elkészíteni a kávét vagy ha reggel jut eszükbe, hogy ki kéne venni a mélyhűtőből a kenyeret.
A ebéd tök jó lenne, ha munkavégzés után nem sokkal lenne és nem vágná keresztbe a délutánt, de általában csúszik, most épp az asztalnál várjuk, hogy elkészüljön végre. Pénteken és szombaton az asszony piacozik, emiatt ezeken a napokon mondták előre, hogy később van ebéd, de múlt vasárnap volt a kislány 3. születésnapja és akkor az ünnepi ebéd vacsorává lényegült át, este 7-re, különösebb bejelentés nélkül, aki éhes egyen egy kis kenyeret-vajat-sajtot.
Azóta meg minden nap fél4-4 körül van az ebéd, egészen éhesek vagyunk addigra.
És, bár milyen baromira egészséges a bió és milyen rossz a nagyipari hústartás, vagy 10 kiselőadást nyomott le a házigazdánk ebben a tárgyban is, változatlan tartalommal, de bolti szemetet eszünk, hentestől vásárolt húst.
Amikor pedig belekerül valami a kajába a kertből, akkor aztán ötvenszer halljuk kaja közben a házigazdánk boldog csámcsogását, hogy ez saját és rögtön mennyire spesöl tészt, hehehe.
A következő hely vega lesz.

Még két munkanap

Remélem lesz olyan farm is, ahol nem ennyire vágyakozva várjuk a végét.

Őzlábgomba és a házigazdánk.
Itt két szezonja van az őzlábnak, májusban egy szűkebb és ősszel egy másik. Ezt a két gyönyörü gombát felismerhetetlenné főzték a tegnapi szokásos eintopf-ban.

A múlt hétvégén beköszöntött a nyár (a házigazdánk szerint egy kicsit korán, szerintünk meg nagyon meleg, és hol van ez még az igazi portugál nyártól), 32-36 fokok repkednek itt napközben, úgyhogy vasárnap elmentünk kirándulni Penedo Furado-ba.
Itt az egész környék egy felduzzasztott folyó-holtág rendszer, gyönyörű tiszta vízzel, csodálatos tájjal és nagy magasságkülönbségekkel.
Sara, a házigazdánk felesége javasolta, hogy kiránduljunk el arra, gyönyörű a vidék és van egy kilátó is, és nekünk ráadásul sikerült megtalálni valami elhagyott házikót is, aztán egy kilátót, egy ösvényt lefelé és vízeséseket és kicsi tavakat, csodaszép volt. Saruban annyira nem volt kényelmes mászkálni, de majd legközelebb bakanccsal készülünk.

Ilyenkor persze olyan lassú a net, hogy nem képes képeket feltölteni, vagy legalábbis csak csigatempóban. Grrrrr.

Remélem mindenki utolérte magát az olvasással

És bocs, hogy ilyen sokáig nem írtunk.
Nem csak lustaság - a telefonról eléggé kényelmetlen írni, különben meg be kell vinni a laptopot a konyhába, az egyetlen közös helyiségbe, itt van wi-fi és nem szívesen vagyunk itt.
Vagy a két gyerek üvölt (a kicsi többnyire csak akkor, ha ébren van és szerencsére sokat alszik), de a nagyobb az addig harcol a szülei figyelméért, amíg nem kezdenek üvölteni vele és akkor aztán sír, különben pedig az asszony tesz-vesz a konyhában vagy a pasi pihen, de ha csend is van, áll a dohányfüst, mert a férj itt dohányzik általában vagy magyaráz nekünk, még ha látványosan nem bátorítjuk erre, és mindig ugyanarról magyaráz, hogy milyen menő a farmja, hogy mennyi tököt és paradicsomot termeszt, és ez mennyi pénz lesz, hehehe, vagy, hogy az asszony már megint mit rontott el, kiengedte ebben a napsütésben a gyereket a házból, nem adott el eleget a piacon, hagyta megromlani az árut, vagy mennyivel csúnyábban a nő salátái, mint az övé.
Szóval igyekszünk nem sok időt tölteni a konyhában, itt eszünk, de különben kirándulunk, úszunk a folyóban, Fruzsi szeret elmenni sétálni, leülni a folyóparton és olvasni, én meg inkább heverek a hűvös szobában és nagyon élvezem a délutáni-esti semmittevést.

Pörög a buli

Nincs az a fergeteges latin festa, amit az egész nap szakadó-szemerkélő eső ne mosna el.
Odamentünk, üldögéltünk egy kicsit, ittam egy sört (2dl) 80 centért, tiszta cseriti az egész, aztán visszasétáltunk.
A szemben lévő domboldalon van, halljuk a zenét (sramli megy egész nap upszassza-upszassza), de már a ház viszonylagos melegében, és az eső sem esik a nyakunkba.

A lakókocsi

Ahogy megláttuk az elején, akkor még belülről is elmondhatatlanul lepukkant volt.

Volt egy kis háborúnk a hostokkal, tegnap Fruzsi a spanyol lánnyal dolgozott együtt, épp egy ládába pakoltak yukka leveleket, és miután már vagy négy órája dolgoztak, Fruzsi leült, amíg pakol. Ekkor kirohant a házból az asszony (akit eddig azért nem ilyennek ismertünk meg) és közölte, hogy amiatt, hogy állandóan beszélgetnek, nem dolgoznak rendesen és különben is Fruzsi miért ülve pakol - na erre Fruzsiból előtört elég sok frusztráció és finoman elmondta a véleményét az önkéntesség és a fizetett munka közötti különbségről.
Ma pedig... A lakókocsi rémisztően nézett ki, amikor megérkeztünk (képzeljetek el egy minimum 35 éves lakókocsit (még NDK gyártmány), amit legalább 10 éve kitoltak a szabadba és a sorsára hagytak. Nem véletlen, hogy viccnek vettük, amikor azzal fogadott a házigazda, hogy megcsinálja és abban fogunk majd lakni. Meg különben is, direkt olyan wwoof helyet kerestünk, ahol nem kell lakókocsiban lakni, és meg is írták emailben, hogy szobát kapunk. Az elmúlt néhány napban azonban a host nagyon keményen ráfeküdt erre a lakókocsi projektre, és csiszolt, fúrt, faragott, festett és ma ebédnél elújságolta, hogy egy óra múlva kész a lakókocsi és délután már át is költözhetünk. Mi meg mondtuk, hogy szó sem lehet róla, direkt olyan helyet kerestünk, meg is írta, blabla, ő meg győzködött minket, hogy mennyivel jobb lesz nekünk, meg, hogy egy szoba ugyanolyan, mint egy lakókocsi, már kiabált a végén, hogy megváltoztatta a véleményét és kell neki a prájveszi. Aztán szerencsére rákérdezett a spanyol önkénteseknél, hogy nem költöznének-e ki ők, mire ők eléggé megszeppenve a nagy kiabálásától, azt mondták, hogy igen, mi pedig költözhetünk az ő helyükre. Aztán 5 perccel később az asszony elmondta, hogy azért kell ez az egész, mert a három éves  kislányuk nem megy ki éjszaka wc-re (ugye a mi szobánkon keresztül kéne kimenni), hanem inkább bekakil éjszaka.
B@ssz@meg, ha ezzel kezdik, szó nélkül cuccolunk.
Az egészben a legfurcsább, hogy 2 perccel a kiabálás után már újra minden ment a régi kerékvágásban, történeteket mesélnek, nevetnek, vigyázzunk pár percre a kicsire. Tisztára, mint az előző helyen, ahol lekiabálták a fejünket, hogy korábban megyünk el, majd nemsokára újra minden a legnagyobb rendben, mosoly, öribari, píszendláv.
Az eddigi hostjaink nagyon rendetlenek ÉS pszichopaták.

Portugália eddig nem fogott meg. Fruzsi odáig van a kisvárosoktól, tényleg helyes, rendezett, tiszta, polgári városkák, nem nagyra nőtt falvak, a főtéren EU pénzből felhúzott modern tanácsházával, de semmi különös. Tudom azt is, hogy túl sokat még nem is láttunk belőle, világvégi farm volt az első, és kisvárosias környezet ez a második, meg elég rossz élményeink voltak eddig a hostokkal (bezzeg Toscana, bezzeg Enrico), meg az 5 hónapnyi portugál órára járás is csak annyira elég, hogy tudunk köszönni, meg ismerősen cseng a nyelv (szerencsére megismertük a világ legcukibb portugál-tanárnőjét, ha valaki portugálul akar tanulni, össze tudjuk kötni vele), de hogy miért is lenne itt bármivel is jobb, mint bárhol máshol, arra nincsen válaszunk.
Olvastunk egy cikket (az igazi oliva hírlevelét), hogy Horvátországban mennyi lehetőség lenne minőségi olajat készíteni, és Horvátország csak közelebb van.
Sokszor az is eszünkbe jut, hogy akár otthon is lehetne, és akkor közelebb lenne a család, a barátok, ismejük a nyelvet (bár le kéne mondani az olíváról, amire azért nagyon rámozdultunk), de aztán csak elém ugrik egy-egy hír, időközi választás, nemzeti konzultáció,  meg mindaz a mocsok, ami miatt nagyon elegem volt már otthon.