Ha valaha host leszel, nagyon fontos, hogy fenntartsd a megfelelő morált. Minden napra jut valami puffognivaló, de nem akarok untatni senkit ezzel, viszont a hangulat nem valami fényes (most éppen a kaján vagyunk kiakadva - soha nem elég, mindenki folyamatosan vásárol még kaját, (napokig annyit főzött 8 emberre, mint korábban 6-ra), tegnap 30 (!) zsömlével mentünk vissza a bárból, ráadásul hiába változatosak az alapanyagok, minden egységesen íztelen, de így legalább a cukor vagy az olívaolaj/só ehetővé teszi).
Szóval a morál. Ha odaadó host vagy, akkor az önkénteseid a tenyeredből esznek, a legjobb tudásuk szerint, erejük felett dolgoznak. Ha nem, akkor nem. Nem bonyolult képlet, de úgy látszik, még senki nem vette a fáradtságot, hogy megmondja a vendéglátóinknak, hogy sokkal hatékonyabb is lehetne ez az egész (mondjuk nem is csodálom, akkor is egész tisztességes hisztit csapott, amikor bejelentettük, hogy elmegyünk).
Nyilván nem segít a morálon az sem, hogy napokig esőben, ködben, vízben dolgoztunk, alig láttuk a napot. Azt gondoljuk, hogy azért kezdtük itt ezt az egészet, hogy nem a világ legcsodálatosabb host-jához mérjünk mindent (akinél Olaszországban voltunk olíva szüreten), hanem valami sokkal hétköznapibb, átlagosabb minimumhoz - reméljük innen már csak felfelé vezet út.

Walking distance szindróma: itt mindenki érti. Vagyis minden igaz, amit leírsz, csak éppen egy nagyon egyedi megközelítése a valóságnak. A bár walking distance-re van, igaz, hogy ez 40 perc sétát jelent az autóút mellett (mielőtt valaki megkérdezné, nincs lehetőség levágni az utat), a közelben lévő tó, hogy 2 óra sétával lehet elérni, ha kilépsz, vagy autóval, mert tömegközlekedés nem nagyon van arra (és a tömegközlekedést is a helyi taxival lehet csak elérni).
Amit mondani akarok: ezt a helyet csak marketing szakosoknak és leendő politikusoknak ajánlom.