Út visszafelé

17-én, hétfőn indultunk vissza, Granadában még futottunk egy kört, Valencia közelében aludtunk, aztán Franciaországban, aztán Németországban München előtt.
20-án Szentjakabfán aludtunk, találkoztunk az én családommal, 21-én pedig lekukkantottunk Nagyszékelybe.
Végül megérkeztünk Budapestre. Majdnem azt írtam, hogy hazaérkeztünk, de egyelőre nagyon nem így érzem.
Túl sok a város, túl sok az ember, túl sok a zaj. Tudom, hogy meg tudnám szokni, de nem igazán szeretném.

Ma reggel gazolással kezdtük (bevallom, az én fejemben/álmaimban egy permakulturás kertben kevesebb a gaz), egy kicsi ágyást takarítottunk ki (saláta, pak-choi és répa maradt), aztán a sorközöket letakartuk kartonnal és végül kövekkel rögzítettük a kartont.

A kertben

A kertben kb 50 ágyás van, mindenféle zöldséggel tele. Elméletileg egy ágyás csak nagyon rövid ideig lehet csak üresen, azonnal vetni kellene valamit, de itt azért van ideje a gaznak elfoglalni a kitermelt ágyásokat, emiatt gazolunk elég sokat.
A zöldségeken kívül még van 25 oliva és 42 narancsfa. Amikor Ras megvette a telket, ki kellett vágjon 18 narancsfát, hogy tudjon bármit is kezdeni a kerttel. Aztán beültetett kétféle ausztrál akácfélét, gyümölcsfákat, bokrokat.
Ja, van szeder is. Nagyon sok szeder.
A fák körül vannak az ágyások, körbe pedig mindenhol az utak, emiatt olyan az egész, mint valami labirintus. És, miután mindenhol dús növényzet van, fák, zöldségek, virágok, gaz, emiatt egyáltalán nem tűnik kicsinek a kert, pedig át lehet dobni az egyik végéből a másikba.

Azt tudtátok, hogy a cordobai mecset közepére a reconquista után a győzedelmes kereszténység beépített egy katedrálist?
Hogy is mondjam, annyira nem odaillő.

A vízellátásról

Ennek a farmnak nincsen kútja vagy forrása a közelben, a környéken szinte senkinek sincsen. Ellenben a rómaiak kiépítettek úgy 2000 éve egy rendszert, ami a hegyekből az olvadó hólét és a források vizét levezeti a kertekhez. Ettől a kerttől 10 km-re indul, és nem ez az utolsó a sorban. A mérnöki zsenialitást mutatja az is, hogy minden teraszra a terasz legmagasabb pontján érkezik meg a víz. (Ha már itt tartunk, az ibériai félszigeten az öntözési rendszereket és a teraszokat a rómaiak építették ki, a mórok tökéletesítgették, a spanyolok és a portugálok meg beültek a jóba.)
Először a legmagasabban fekvő kert kapja a vizet, feltöltik a víztározót és elárasztják a kertet, aztán a tulaj "átállítja a váltót" és a víz onnantól nem a kertjébe folyik, hanem a csatornában a következő kertig, és így tovább. Általában 10 naponta kerül egy kert sorra, bár az utolsó télen elég kevés hó esett, úgyhogy most, nyár vége felé csak 12-13 naponta jön a víz.
A képeken látszik nagyjából az elején a csatorna(10 km-re innen), aztán itt a ház előtt, és bár még csak annyi víz érkezik ide, amennyit ereszt a "váltó" mégis elképzelhető, hogy milyen lesz, amikor tényleg víz alatt lesz minden. Amit mi már nem látunk, kedden-szerdán ér ide a víz, mi meg addigra árkon-bokron túl leszünk.

Órgiva három hegy között fekszik, álmos kisváros is lehetne, távol a világtól, de nem az. A környező hegyekben ezernyi kisközösség talált otthonra, szufik, buddhisták, boszorkányok, sámánisták, hippik, punkok, biokertészek. És amikor azt mondom, hogy otthonra talált, akkor azt úgy értem, hogy itt van Spanyolország legnagyobb szufi közössége, hogy 2-300 fős hippi "kisváros" van teljes anarchiában és ugyanekkora német punk közösség katonás rendben, az egyik hegyen valami növényritkaság él (ami a repülés varázsital egyik összetevője), és az itteni boszorkányokat az inkvizíció sem tudta kiírtani, és persze sok-sok kisebb közösség, egészen az egyik szomszédig, akinél folyamatosan 5-10 önkéntes lakik és amikor nem dolgoznak, akkor teljes a fesztiválhangulat.
Órgiva mindennek a közepén fekszik, így el tud tartani 3 bioboltot, keleti ruhás és ajándékboltot, alternatív kávézókat és humusz bárt, sőt egy holiszikus-alternatív dúla- és bábaképzőt és senki nem lepődik meg a nagyon sokféle emberen, hippiken, punkokon, szufikon, út szélén bandázó-ivó fiatalokon vagy a 70 év körüli nénin, aki egy bár teraszán épp a friss tetoválást mutatja a karján az asztaltársainak.

Holnap indulunk, beugrunk útközben Granadába. Az Alhambrába nem kaptunk jegyet, Fruzsi másfél hete próbált az interneten foglalni, de már az is késő volt, úgyhogy csatangolós low-budget városnézés lesz, max Alhambra ketrtjébe és a nyári palotába megyünk be, csak az íze kedvéért.
Tudtátok, hogy mielőtt a 60'-as évek végén felújították volna, romos és elhagyott volt Alhambra, cigányok lakták be termeit, mára pedig a világ egyik legjövedelmezőbb turisztikai vállalkozása.

Gondoltuk hazafelé beugrunk Kramaterhof-ba, megnézni Sepp Holzer permakulturás birtokát, de az egynapos vezetett túra 95 Euró, úgyhogy kihagyjuk.
Ahogy a permakultura rejtelmeiben sem ott fogunk elmélyedni, a kéthetes kurzus 3000 (!) Euró. Elképesztő.
Tudom, hogy egyedülálló, amit létrehozott, de így valószínűleg soha nem fogom saját szememmel látni. Legalább a könyvét megrendeltem az Amazonról.

Cikkajánló

Hitelből élünk:
http://444.hu/2015/08/13/ma-ejfeltol-mar-csak-a-tartalekaibol-el-a-fold/

Ez a felhőfajta elég gyakori errefelé, a hegyen keresztül fújó szél tartja össze és órákig a hegygerinc felett. A helyiek ufó- felhőnek hívják.

Napirend és hőmérséklet

Spanyolország a közép európai időzónába tartozik, vagyis egy órával korábban van Portugáliához képest. Reggel 6kor, amikor kelünk, még töksötét van, 7 után, amikor elkezdünk dolgozni, pirkad és fél8 körül lesz világos. Délig elég kellemes az idő, de délután, különosen kettőtől ötig iszonyú hőség van. A szieszta intézménye teljesen indokolt, senki nem megy ki még az utcára sem, mindenki próbálja túlélni a meleget.
Ez a hely az első, ahol segítenek hasznosan tölteni a délutánokat, a hostnak elég sok permakulturás könyve van, meg természetes építészet, sámánok, gyógynövények, minden, ami szem-szájnak ingere.
Az éjszakák kellemesen hűvösek.

Annyira lenyűgöző ez a hely és annyira tele van tudással ez a fickó, hogy eljátszottunk a gondolattal, hogy maradunk még (ráadásul innentől a tengerpartig hatalmas mangóültetvények vannak és pár hét múlva kezdődik a szüret), de egyrészt nekem nagyon mehetnékem van, nagyon izzik bennem ez a farmkeresési láz, meg, hogy ne más  földjét műveljem, másrészt csináltunk egy költségvetést és nagyon a lehetőségeink határán vagyunk.
Végül nem három, hanem 4 napot maradunk, és utána indulunk haza.

Itt mindenféle élőlény nagyon szeret, ez a gekkó állandóan a ház körül sündörög. Néhány éve van néhány méhkas a kertben, azóta minden évben új méhcsaládok költöznek ide (kérlek tartsátok repülő üzemmódon a telefonotokat, mondta), most a konyha előtti, felújítás alatt álló kasba költöztek, úgyhogy a konyhában állandóan zümmögnek a méhek, amik persze nagyon barátságosak.
Vannak darazsak is, azok ennyire nem barátságosak, Fruzsi össze is szedett néhány csípést tegnap, amikor megbolygatott egy fészket. Most éppen a konyhában építkeznek, egyszerre három fészket is, hihetetlen milyen tempóban dolgoznak.
Ja, és vannak csirkék is, két tojó és egy kakas.

Spanyolországban 2015 június 1-től saját használatra mindenki termeszthet és tarthat füvet otthon és zárt helyen, a négy fal között el is szabad szívni. Ezek a képek a kertben készültek, láthatóan a helyi klímát nagyon szeretik ezek a növények.
Ezzel párhuzamosan életbe lépett egy törvény, ami súlyosan korlátozza a szólás és gyülekezési szabadságot.

Wwooferek és hostok

Ras 33 éves, angol, 10 éve él Spanyolországban (egész tűrhetően beszél spanyolul, meg is szokták kérdezni tőle, hogy német-e, mert az angolok nem nagyon törik magukat a nyelvtanulással, a németek viszont szépen beszélnek spanyolul), előtte néhány évet Ausztráliában önkénteskedett, meg permakulturát tanult, és mint kiderült, már 17 éves kora óta tudja, hogy ezzel akar foglalkozni. Rastafari, peace and love, felelősség a világért és a természetért, raszta haj, fű.
A farm nagyjából a kaját fedezi, kivéve a csokit, kenyeret és hasonló luxuscikkeket. Bevétele valami zenei tevékenységből van, erősít talán, meg permakulturás tanfolyamokat tart.
http://granadapermacultura.blogspot.com.es/?m=1

SuperNatural Permaculture Center

A spanyol farm olyan, amilyet mindig is akartunk látni: permakultúrás. 1 acre, vagyis 4000 m2 egybefüggő kis terasz az egész (a legkisebb minősített biofarm Spanyolországban), ösvények szabdalják és az ösvények között kis kajatermő szigetek mindenfelé. Hihetetlen, csodálatos dzsungel-labirintus az egész. Annyira, hogy az első nap többször el is tévedtünk. Termel annyit, amennyi kell egy embernek, sőt minimális mennyiséget el is ad: szárított olajbogyót, ami egy ősi és nagyon nem általános módja az olajbogyó tartósításának. Három hegy vesz körül minket, jurtában lakunk, minden gyönyörű és élettel teli.

Útközben

Idefelé Sevillát végül csak a kocsiból néztük meg, Ronda viszont gyönyörű, maga a városka is, de különösen oldalról - egy hatalmas sziklafalra épült, olyan, mint valami fantasy könyv illusztrációja. Este már Cordoba közelében aludtunk, kempingben.
Cordobában megnéztük a mecsetet, meg sétáltunk egy kicsit az óvárosban, megnéztük (kívülről) az útbaeső látványosságokat, aztán elindultunk a farmra, ami Granadától 70km-re délre van.
Az andalúz táj nem szép, a színe a sárga és a barna, kihalt mezőgazdasági területek mindenhol, Cordobától viszont egészen idáig mindent, ameddig a szem ellát, beültettek olivával. Ami sokkal jobban nézett ki, mint a learatott gabona. Ras,  a hostunk szerint régen itt mindenhol paratölgy volt, meg oroszlánok.

Szombat este helyett hétfő reggel jöttünk el végül Tamerából, és ez egyrészt jó volt arra, hogy tényleg ott legyünk egy kicsit és rájöjjünk, hogy nem ilyet szeretnénk, másrészt komoly hazautazhatnék ébredt bennem.
A kocsi az eresztő szeleppel is eljutott a legközelebbi faluig, ahol gumis remek ember volt, megfoltozta a lyukas gumit (tisztára, mint valami sebtapasz), kicserélte a szelepet a másikon, mindezt 20 Euróért (!).
Utána el kellett mennünk Rabanékhoz, ott állomásoztak a cuccaink, meghívtak ebédelni és eladomáztak velünk háromig, végül majdnem 5 óra volt, mikor elindultunk.
Az éjjel már Spanyolországban (vad)kempingeztünk, most egy Mekiben kávézunk. Felkészül Sevilla es Ronda  holnap Cordoba és este érkezünk a következő (spanyol) farmra. Itt valszeg csak 3 napot leszünk, aztán szép lassan elindulunk hazafelé.

Eddig egy váratlan kiadásunk volt,  a Skodában (Skoda Felicia, 15 éves) kellett kuplungtárcsát és fékbetéteket cserélni, potom 300 EUR-ért, az otthoni árakhoz képest nagyon sokalltam, de a szerelőt ajánlották a hostjaink, hogy jól és kedvező áron dolgozik.
Kíváncsi vagyok, hogy a szelep és gumijavítás mennyibe fáj majd.

Tamerát németek alapították 20 éve, a pusztaság közepén vettek 135 ha területet, majd Sepp Holzer útmutatásai alapján tómedreket ástak, hogy csapadékot itt tartsák. Az egyik nevezetessége a helynek ez: oázist csináltak a pusztából.
A másik pedig, hogy a szabad szexualitást hirdetik, hogy az intimitás, az őszinteség és a szabad szex nem összeegyeztethetetlen fogalmak. Vagyis van egy párod, és mellette (a párod tudtával) vagy neki (a te tudtottal) vannak szexuális afférjai.
Hát nem tudom. Attól tartok, erre én még nem vagyok felkészülve. Fruzsi megvette az egyik alapító könyvét, ami erről is szól, majd beszámol, meg a honlapjukon is van egy kiáltvány ezzel kapcsolatosan, ha valakit nagyon izgat a kérdés, keressen rá.

Tegnap (vagyis szombaton) délelőtt nagyjából összepakoltunk és kitakarítottuk a szobát, ahol laktunk. Egész nap nagyon erős, vége a szabadságnak - vissza a hétköznapokba érzésem volt, és ez nagyon nyomasztott. Egy volt kolléganőm írta a napokban a facebookon:

"2 hét szabi után holnap újra belecsapok a lecsóba. Rééémes. Újabb egy évet kell várni, hogy ismét kivehessünk 2 hét, megérdemelt, évi rendes szabadságot. Felveszem a rendes ruhát, cipőt keresek, megmosom a hajam, visszatérek a civilizációba. Lehet sajnálni"

Most azt gondolom, hogy végeredményben nincsen különbség, hogy egy kéthetes vagy 5 hónapos szabadságról térsz vissza a hétköznapokhoz. (Okés, van. De a lényeg ugyanaz.) Olyan életet szeretnék, ahonnan nem vágyom el szabadságra, vagy ha el is megyek, akkor is várom, hogy visszamehessek és újrakezdhessem a hétköznapjaimat, amelyek mindegyike ünnep.

Eléggé nyomaszt ez a Magyarországra való visszatérés, de egy szempontból biztosan jó ez a defektes történet: most kifejezetten vágyom az otthon biztonságára, ahol értem a nyelvet, tudom kit hívhatok, ahol a család és a barátok sokasága tud segíteni, ha bajban vagyunk.

Tamera (www.tamera.org) vendégmarasztaló hely. Egy délutánt terveztünk, körülnézni, ismerkedni a hellyel, aztán este 7 körül indultunk is vissza. Néhány kilométeren földút van, sikerült is defektet kapnunk.
Gondoltam nagyszerű lehetőség bemutatni, hogy milyen ügyesen cserélek kereket, de a gumisnál még otthon sikerült olyan szorosan meghúzni a csavarokat, hogy csak egyet tudtam meglazítani, aztán elgörbítettem a csavarkulcsot.
25 perc alatt visszasétáltam Tamerába, és elkezdtem segítséget keresni. Végül egy kedves pár szerzett néhány szerszámot (miután az enyémet sikerült elgörbítenem) és visszaautóztunk a kocsihoz és Fruzsihoz. Ott aztán ők sem jutottak többre, mint én, úgyhogy visszahoztak minket Tamerába. Itt találtunk két srácot, akik azt mondták, hogy ők meg tudják oldani, hoztak magukkal egy 10 kilós kalapácsot is, de végül arra nem volt szükség, ketten kétoldalt ráakaszkodtak a csavarkulcsra és meglazították a csavarokat. Csodálatos, kiszedtük a pótkereket, feltettük, azonban aggasztóan lapos volt. Szerencsére van pumpám, elővettem a csomagtartóból, csak amikor rátettem a szelepre, a vége a kezemben maradt, az a vége, ami a szelepet és a pumpa csövét összeköti.
Visszahajtottunk Tamerába, szereztek a srácok egy kompresszort, és újra visszamentünk a kocsihoz. Rácsatlakoztatták a szelepre és kiderült, hogy a szelep, ha egy kicsit is megmozgatják, ereszt. (Otthon kicseréltettem az összes szelepet indulás előtt). Felfújtuk a kereket amennyire lehetett és visszajöttünk Tamerába. Szerencsére a gumi kibírta idáig. A sátor és egy polifóm volt a kocsiban (minden más cuccunk, szerencsére többé-kevésbé összecsomagolva, Vale da Amoreirasban maradt), kaptunk matracot, hálózsákot, felvertük a sátrat és aludtunk reggelig.
Ma reggel felhívták nekünk a szomszéd faluban lévő autószerelőt, aki mondta, hogy szívesen beviszi akár ma is a kocsit a műhelybe, de foglalkozni csak holnap tud vele, ma vasárnap van.

Egy kis hazafias szívdobogás: az aljezuri InterMarche polcán tokaji borok, egy csodálatos Disznókő és egy noname valami.
Különben amióta itt vagyunk, most találkoztunk először magyar borral.

Közép-Portugáliában inkább angolokkal és hollandokkal találkoztunk (bár ez nyilván függ a hostoktól is) itt délen viszont nagyon jelentős német kisebbség él, nemcsak (helyi viszonylatban) kőgazdag nyugdíjasok, hanem középkorúak és fiatalok is, olyan sokan, hogy az itt élő második generáció is tökéletesen beszél németül.
És, megéri a teljes kiőrlésű kenyérre német feliratot is tenni.

Szamár felmálházva

Cukiság

Az az előnye, ha hatalmas birtokod van, hogy vannak benne tavak (itt legalább három), saját ösvényeid az erdődben, patakon átdőlt fával és kötélhíddal, meg különben is gyönyörű és rendezett az egész.
Itt dolgozunk ráadásul a legkevesebbet, kb. 4 órát a kertben-erdőben-bárhol, aztán ebédet készítünk (4-6 főre) magunknak, meg más önkénteseknek, meg a host lányának, aki a szamaras bizniszt viszi. (Sofia 50 éves, szamaragolást szervez gyerekeknek, meg túrákat, ahol szamárháton viszik az ellátmányt és piknikeznek útközben. Ne becsüljétek alá, minden nap 2-3 túra van. Mindenki megúnja előbb-utóbb a homokban heverészést.)
Csak akkor lehetne jobb itt, ha szeretnénk strandolni, de nem lehet minden tökéletes.

Vale das Amoreiras

Tegnap este megérkeztünk az új farmra, 53 hektár(!), hatalmas. Nem is tudnám megmondani a határait, a házigazdánk is csak körbemutatott a környező dombokra, hogy az mind a birtokhoz tartozik. Paratölgy a nagy része, kisebb veteményes, tavak, vendéglátás. A házigazda egy idős német házaspár. Rend van, tisztaság, béke-nyugalom. Az első hely, ahol azt felelték, amikor megkérdeztük, hogy holnap mikor kezdünk és mit fogunk csinálni, hogy holnap vasárnap van, nem kell dolgoznunk.
A tenger 5 km, tegnap idefelé strandoltunk egyet, de kb fél órát bírtuk, aztán meguntuk.

Guerilla knitting

@Vila Nova de Milfontes

Ő Komfri, (azaz comfrey, Symphytum x uplandicum, lánykori nevén fekete nadálytő) az útitársunk. Még Mike-tól kaptuk, csak gyökeret, de egy hónap alatt nagyon szépen leveleket hajtott, csak most megnyírtam az utazáshoz.
Korábban nem hallottam róla, pedig nagyon hasznos növény: növényi trágya (rengeteg káliumot tartalmaz), gyógynövény, talajtakaró és még egy csomó minden egyéb.
Azóta persze állandóan elémugrik a neve, a hátfájós kenőcs tubusától az összes kertészeti könyvig mindenhol szerepel.

https://en.m.wikipedia.org/wiki/Comfrey

Ő Nina, a kutya a farmon. Befogadott kóbor eb, már hónapok óta etetik, de még mindig nem mer emberek közelébe menni.
Itt Portugáliában (legalábbis vidéken) borzalmasan bánnak a kutyákkal, folyamatosan kötélen tartják/verik/nem etetik őket. Ha pedig beteg, a legolcsóbb megoldás berakni a kocsiba és elvinni elég messze. Persze vannak kivételek, de minden host ugyanezt mesélte, még a portugálok is. Blanchéknak 5 kutyája volt, ebből 4 befogadott-kivert-utcán talált jószág.

Érzelmes búcsút vettünk a háziaktól, és kaptunk egy kis ajándékot is: teák és paradicsomlekvár.
Kaptunk egy rövid példabeszédet is Eduardótól, pedig eddig nem tűnt ilyen bölcselkedő típusnak: hogy sok sikert az álmainkhoz, találjuk meg a farmunkat, és ne aggódjunk, ha hosszú az odavezető út, az ugyanúgy az álom része, mint maga a beteljesülés. Tiszta zen.

Piac, halas részleg

Baljós árnyak

@Cabo da Roca

 és wild wild west

Hostok és wwooferek

Irina orosz, szentpétervári. Legalábbis onnan érkezett, elég sokfelé lakott már, az édesapja tiszt a flottánál, most éppen Murmaszkban állomásozik. Irina orosz szakot végzett és egy internetes újságnál volt korrektor, aztán az ukrajnai kaland miatt kicsit megborult az orosz gazdaság, emiatt az újság is, és persze a korrektorokat rakták utcára elsőnek (A magyar korrektúra helyzetéről a legjobb összefoglalás itt).
Azután egy évig (vagy tovább is? nem emlékszem) egy hostelben dolgozott recepciósként (ott összeismerkedett egy portugál sráccal) aztán megunta és eljött ide önkénteskedni, három hónapja van, ennyit enged neki a vízuma.
Mennyire könnyű elfelejteni, hogy milyen értékes is az útlevelünk.

Citromverbéna matek

A birtokon 40 sorban termesztenek citromverbénát. Ez 4000 m2 (4/10-ed hektár) területet foglal. Egy aratásnál, szárítás után úgy 500 kg citromverbéna az eredmény. Egy kiló ebből 5 Euróba kerül, vagyis egy átlagos aratásnál 2500 Eurót szereznek csak a citromverbénán. Évente ötször tudják aratni.
Eduardo, a host 5 óra alatt két sort vág le, az önkéntesektől egy sort vár el (erre nagyon fontos lenne minden jelenlegi és leendő host figyelmét felhívni, hogy az üzleti tervében és a valóságban se várjon el az önkéntesektől ugyanannyi munkát!). Ezt teljesítjük is, általában miután végeztünk fél óra marad még virágot szedni, meg hasonlókra. Ma belehúztam és együtt haladtam Eduardoval, közben szedtem ki ezeket az infókat, így nekem is összejött volna a két sornyi, de a szárítókapacitás jelenleg a szűk keresztmetszet.
Azt mondta, hogy ha egy hektáron termesztene citromverbénát, akkor már folyamatosan azzal kellene foglalkoznia.
Az utolsó órában ma körömvirágot szedtünk, öten három lavórnyit, ami szárítás után másfél kg körül lesz. Egy kiló szárított körömvirág 100 Euró körül van, viszont hetente lehet szüretelni.

A portugálok a könnyű zenét szeretik. Amikor azt mondom könnyű, akkor tényleg nagyon könnyű zenére gondoljatok. (Ha nem lenne a Kispálnak egy tingli-tangli című száma, amit nagyon szeretek, akkor azt mondanám, tingli-tangli.) Ez szól mindenhonnan, ezt hallod a rádióból, az autókban ezt hallgatják, a plázákban (ott is voltunk már!), ha elmész egy színpad előtt és természetesen folyamatosan ez megy a tv-ben is. Biztos van komolyabb zenei kínálat is, de sajna abba még nem futottunk bele. A Nyugati aluljáróban évekig szólt a Napfény járja át a szívem újra, ehhez képest az maga volt a kőkemény rakkendroll.

a citromillatú füvekről

A citromillatú füvek igen kelendőek. A citromverbéna a bajnok (a legtöbbet ebből adják el és emiatt a legnagyobb területen ezt termelik), de a kertben még van ezen kívül:
Citromfű (Melissa officinalis), ez az, amit mindenki ismer, nagyon finom, illatos a levele, és nagyon szeretnéd a kertedbe, egészen addig, amíg meg nem telepszik és el nem lep mindent.
Citromcirok (Cymbopogon citratus), sásféle, borzalmasan vág, és nemcsak gazolni kellett, de a száraz leveleket is kiszedni (én szerencsére gazoltam valahol másfelé), a lányoknak a végére olyan volt az alkarja, mintha pengével hasogatták volna végig magukat.
És kakukktojásként a lemon thyme (Thymus x citriodorus, a citromillatú kakukkfű), amit ugyanolyan, mint a rendes kakukkfű, csak éppen citromillatú.

Ma mesélte a házigazda, hogy korábban a családi szőlőt igazgatta, 40 hektár, kellett hozzá egy traktor, egy állandó alkalmazott és a zöldmunkáknál és a szüretnél még 2-2 hétig 5-6 ember (bort nem készített). Elmehetett szabadságra és egyáltalán nem fájdult bele a sok munkába. Aztán belevágtak jól ebbe a gyógy- és fűszernövény bizniszbe és azt hitte, hogy 5 hektárt ketten lazán megcsinálnak. Hát nem, most éppen két hektáron van haszonnövény, a többin gaz, folyamatosan van 4 önkéntes, heti 25 órában mindegyik és állandó csúszásban vannak. A szőlőnél két nagy munkacsúcs van, itt minden héten három, a lemonverbénát 4-6 hetente lehet vágni, a különböző virágokat hetente kétszer lehet(ne) szüretelni, a többi növényt is folyamatosan, a szűk kapacitás hol a szárító, hol a ládahiány, hol a vevő késedelme, hol az, hogy csak ennyit tudunk megcsinálni egy nap. Ma a sok szűk kapacitás miatt egész nap körömvirágot meg bíborkát ültettünk.
Különben ez nem az az élet, amiről álmodom, ez ugyanaz a városi hajtás, mint amit bárki, bárhol meg tud csinálni, rohanás, rengeteg munka, (és itt még szabadság sincsen), és ráadásul bent laknak a városban, aminek minden bizonnyal ezernyi előnye van, de én egyet se látok és mindet el lehetne érni azzal, hogy néhanapján befurikáznak a közeli nagyvárosba és elintéznek mindent jól.

Farm választás szempont

Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen szempontok szerint válasszunk hostot, főleg azon, hogy hogyan lehet kiszűrni a nem annyira jó helyeket. De végül tippem sincsen. Az egyetlen eléggé jól működő elv, hogy az árutermelő farmokon és a nagy farmokon nincs olyan nagy választéka az elvégzendő munkáknak. Itt aratsz, paradicsomot kötözöl, krumplit bakhátalsz, akár hetekig. A kisebb (és/vagy nem árutermelő) farmokon nem annyira szigorúan beosztott az ütemterv, többféle munka van, és ha épp megunsz valamit mindig van más, amit csinálhatsz helyette.

Ez pedig a lemon verbena (citrom verbéna, https://en.m.wikipedia.org/wiki/Aloysia_citrodoraszi) az egyik legkurrensebb termékük, ennek megfelelően a legnagyobb területen termesztett, és a fránya 100 méteres ágyások, egy ember 5 óra alatt nagyjából egy ágyásnyit vág le. Pár órát a napon száradnak, utának pedig mennek a szárítóba. Iszonyú kényelmetlen szedni, a töve fölött nem sokkal kell levágni metszőollóval, oldalra fektetni, amikor kész vagy egy tővel, folytatni a következővel. Esszenciája a nehézségeknek, hajolva-guggolva-térdelve dolgozol (ma kifejlesztettem a módszert, hogy ülve is menjen, de az is csak rövid könnyebbség) és a végeláthatatlan (100 méteres) sorok. Még a folyamatosan körüllengő citromillat sem kompenzál eléggé.

Ezen a farmon a legkeményebb a munka. Nem a legfárasztóbb, az talán Sao Pedroban volt, azt egész napos-hetes gödörásással.
Itt egész nap valamit szüretelünk (heti egy nap pihenésképp gyomolunk), folyamatosan hajolva-hajolgatva, guggolva, térdelve, a munka végére már mindannyiunknak fáj a dereka, a combja, a térde.
Ma két órán keresztül virágot szedtem, ez a globe amaranth (Gomphrena globosa, Bíborka, http://www.botanikaland.hu/gomphrena-globosa/biborka/), 13 liternyi (súlyra sajna nem tudom, a lavóron volt térfogatjelzés). Eddig nem gondoltam volna, hogy a virágszedés ennyire kemény munka, de nagyon is az. Ha csak 15 centicel magasabbra nőttek volna, már egész kényelmes lett volna szedni.

Befőzés

Nagyüzemi gyümölcsbefőzés zajlik, bár nekem eléggé szokatlan módon. Az asszony megfőzi a lekvárnak valót, otthagyja a tűzhelyen és amikor ideje van, akár két nap múlva, egy kicsit megmelegíti (60 fok elég, mondta) és belekanalazza üvegekbe. Aztán kiderült a titok, annyi cukrot tesz bele, hogy az minden élő szervezetet megöl a környéken. Olyan édes, hogy a gyümölcsíz nem is érződik, pedig izgalmas cuccok lennének: gyömbéres alma, rozmaringos sárgadinnye. A nagykörúti török kebabosok sütijei ehhez képest savanyúság hús mellé.

Apróhirdetések

Bár már gondolatolvasó barátaim egyike megelőzött és elkezdte a keresgélést, de szeretnénk a segítségeteket kérni:

1) Keresünk Nyugat-Magyarországon (Veszprém, Vas, Zala megye elsősorban) faluvégi házat, tanyát, elhagyott malmot. Szempontok: kevés ráfordítással beköltözhető legyen (vagy annyira kedvező áru, hogy megérje sátorban lakni egy ideig :); legalább 1 ha terület legyen hozzá (gyümölcsfák előnyben); legyen önálló vízellátása (kút vagy forrás); legyen elektromos áram, internet csatlakozás lehetősége, térerő, és mindezt maximum 9 millió Ft-ért. Nagyjából. Olyasmiket keresünk, mint ezek:
http://ingatlan.com/szakonyfalu/elado+haz/csaladi-haz/vas+megye+szakonyfalu/21340666
http://ingatlan.com/nemetbanya/elado+haz/csaladi-haz/veszprem+megye+nemetbanya/20914228

2) Az átmeneti időre (amíg Budapesten lakunk vidéki birtok híján): A belvárosban (vagy a belvárostól max 25-30 perc bringázásra) nagyon kedvező áru bútorozott bérlakást. A legjobb olyan lenne, ahol a tulaj elmegy most pár hónapra és keres egy megbízható kedves párt, akire rábízhatja a lakást, a költségek fejében.

Várhatóan augusztus végén érkezünk haza, ahogy sikerül.

Quinta do Boico

Már vagy két hónapja voltunk látogatáson ezen a farmon. Eredetileg ide is pályáztunk, de a host bizonytalan volt, hogy akar-e minket fogadni (fél évvel korábban nem tudta megmondani, hogy fogad-e minket vagy nem, és amikor egy hónappal később újra rákérdeztünk, akkor jól lerázott minket - szerencsére erre nem emlékezett, amikor találkoztunk). A farm gyönyörű, 8 hektáros, a ház és közvetlen környéke iszonyú rendetlen, így végül nagyon örültünk, hogy nem mentünk ide, a rendetlen farmok rosszat sejtetnek. Ami ebben az esetben nem feltétlen igaz, a host Guido, angol, két lányával él a farmon (a feleség szintén Portugáliában, találkoztunk is vele, de már elváltak), találkoztunk egy wwooferrel, aki két hétre ment és két hónapig maradt, mert annyira jól érezte magát, nekünk mindenesetre elég volt egy délután, és utána boldogan mentünk vissza a rendezett farmunkra.
Az egyik piacnapon egy hónappal később újra összefutottunk velük, Guido saját készítésű kecskesajtot árult, nem bírtunk ellenállni a kísértésnek és vettünk egyet, érlelt, 6 hónapos, erős szagú és ízű. ÉS, tele volt kecskeszőrrel. A nagy tanulság, hogy ha valakinek láttad a konyháját és az rendetlen, ne vegyél tőle sajtot.

Ő Guido (egy elütött kígyóval a kezében, amit macskakajának szánt) és a lelkes wwoofer a háttérben

Újabb gyönyörű tűzhely

A ház

Pasztinák és a sorba vetett retek (hogy mutassa a lassan növő pasztinák helyét)

Egy kis permakultúra: kartonpapír takarás, bab, tök és lóhere együtt vetve

Igen, a lóherét szándékosan ültették ide.

Az ökológiai gazdálkodás szépsége: a minden környezetszennyezésre érzékeny szalamandra is megél a farmon (persze, ennek a farmnak is nagyon jó volt a vízellátása)

Ruby, az egyik kislány egy újszülött kecskével

Itt meg én egy újszülött kecskével. Megacukiság.

Az önkéntes szállás

Az igencsak rendetlen konyha