Tegnap (vagyis szombaton) délelőtt nagyjából összepakoltunk és kitakarítottuk a szobát, ahol laktunk. Egész nap nagyon erős, vége a szabadságnak - vissza a hétköznapokba érzésem volt, és ez nagyon nyomasztott. Egy volt kolléganőm írta a napokban a facebookon:

"2 hét szabi után holnap újra belecsapok a lecsóba. Rééémes. Újabb egy évet kell várni, hogy ismét kivehessünk 2 hét, megérdemelt, évi rendes szabadságot. Felveszem a rendes ruhát, cipőt keresek, megmosom a hajam, visszatérek a civilizációba. Lehet sajnálni"

Most azt gondolom, hogy végeredményben nincsen különbség, hogy egy kéthetes vagy 5 hónapos szabadságról térsz vissza a hétköznapokhoz. (Okés, van. De a lényeg ugyanaz.) Olyan életet szeretnék, ahonnan nem vágyom el szabadságra, vagy ha el is megyek, akkor is várom, hogy visszamehessek és újrakezdhessem a hétköznapjaimat, amelyek mindegyike ünnep.

Eléggé nyomaszt ez a Magyarországra való visszatérés, de egy szempontból biztosan jó ez a defektes történet: most kifejezetten vágyom az otthon biztonságára, ahol értem a nyelvet, tudom kit hívhatok, ahol a család és a barátok sokasága tud segíteni, ha bajban vagyunk.