Mindenki azt kérdezi, hogy miért jöttünk haza.
Bár már az elején is volt kész válaszom, de talán mostanra forrt ki annyira, hogy le is írjam.
Az első alkalom, hogy eszünkbe jutott, hogy akár haza is jöhetnénk, Casanlinho-ban volt, rögtön 2-3 nappal a megérkezésünk után. Annyira nem találtuk a helyünket, a hideg, a mocsok, a kaja, a sötétség, - emlékszem épp lombot gyűjtöttünk, amikor szóba került, - hogy ha ez ekkora szívás, akkor otthon is csinálhatnánk. Ez aztán még Sao Pedro-ban is (a második helyen) végig erősödött.
Volt gazdasági okunk is: rá kellett jönnünk, hogy a vidéki Portugália ugyanannyira nem ad munkalehetőséget, mint a vidéki Magyarország, hogy megfelelő nagyságú tőke híján hiába tudunk venni néhány hektár földet (gyönyörű birtokokat mutogattak nekünk), amíg az beindulna és áru- és jövedelemtermelő lenne, régen kifogynánk a pénzünkből - ráadásul kapcsolatok és megfelelő nyelvismeret híján még sokkal nehezebb lenne megkapaszkodni, mint Magyarországon.
Olyan lehetőség több is lett volna, hogy szállás és kaja mellett valamiféle jelképes, zsebpénz jellegű díjazásért dolgozzunk valahol, akár a gazda mellett, akár nyaralónak használt házak-birtokok őrizőjeként, de azt gondoltam, hogy ehhez már túl öreg vagyok, hogy ez nem perspektíva nekem.
Az is igaz, hogy ha kimaradt volna az első két hely, vagy akár fordított sorrendben kezdtük volna, akkor könnyen lehet, hogy még mindig kint lennénk.
És végül, volt egy nagyon személyes okunk is hazajönni: hogy bár nagyon sokat vártunk és reméltünk a kapcsolatunktól, de kiderült, hogy nem elég erős, hogy minden nehézséget elviseljen. Valamikor májusban volt egy nagy harcunk egymással (meg persze sok kicsi előtte-utána), ami után megegyeztünk, hogy amíg megvannak a lefixált helyeink, addig maradunk, de utána visszajövünk.
Így történt, hogy augusztus végén megérkeztünk Magyarországra, vissza a régi életünkbe, a régi munkánkba, ugyanabba, amiből elmenekültünk fél évvel korábban. Én megpróbálok gyökeret verni itt újra, Fruzsi februárban megy vissza Spanyolországba, az utolsó farmra, oda, ahol kezdenünk kellett volna, ahol a legtöbbet tanultunk.